1. fejezet Furcsa eset
Inuyasháék éppen a kút közelében táboroztak le. Nemrég harcoltak Naraku egyik szellembábújával, amiben 3 ékkőszilánk is volt. Nagyon ki voltak merülve. Éppen ekkor volt a naplemente. Kagome a tábortól egy kicsivel arrébb egyedül nézte. Arcán a szomorúság volt látható. De ez érthető volt.
Az összecsapásnál Kagome súlyosan megsérült a hasánál és a mellkasánál. Pont utána megjelent Kikyo akit, Naraku megfogott az egyik csápjával és odacsalogatta Inuyashát és őt is súlyosan, megsebesítette, majd eltűnt. Érdekes módon Kikyo arcán mosoly volt. Ezután is Inuyasha csak miután Narakut kiosztotta, utána ment oda Kagoméhez. Kagome eközben elvesztette eszméletét a vérveszteségtől. Miután visszaértek a faluba és ellátták a sebeiket, ismét útnak indultak. De mivel késő volt nem tudtak sokáig menni így le kellett hamar táborozniuk. Kagome érezte, hogy belülről lassan szétesik. Félt, hogy felemészti előbb vagy utóbb a féltékenység, és valami rosszat tesz.
„Tudom, hogy őt szereti. Nem értem miért vártam mást. Nem értem miért szerettem bele.” – gondolta Kagome. „De Kikyot se értem… Ha szereti Inuyashát akkor miért nem, jön el érte és élnek együtt. És ma az a mosoly az arcán. Gonoszság volt benne.
Gondolom szövetkezett Narakuval.” – hátranéz – „Szegény Inuyasha. Ha rájön, erre akkor ki lesz borulva.”
Inuyasha ott feküdt az eget nézve. Szomorú szemekkel, majd ő is Kagomére nézett. Immár szemében megbánás is tükröződött. Kagome gyorsan elfordította fejét. Egy gyerek arcot látott maga előtt. Úgy nézett ki, mint ő kiskorában, csak kutyafülekkel.
- Anya! – mondta a szellem (ez nem olyan démon szellem, hanem egy rendes szellem, szóval értitek: D) majd Kagméba lépett.
Kagome sebei elkezdtek lüktetni, hányingere volt, szédült. Térdre esett majd ott szenvedett tovább. Inuyasha amint meglátta, hogy Kagome esik össze, odarohant. Mikor odaért kérdezte Kagomét, hogy mi a baj, de Kagome nem hallotta. Elájult.