8. fejezet
Chikyo 2006.07.22. 11:54
Lelki sebek
- Inuyasha... - kezdte Kagome.
Én újból előre néztem majd megszólaltam.
- Kérlek! Mennyetek innen. Hakju, gondolatolvasó. Kb. olyan mint Goshenki. - mondtam, majd legyintettem a kezemmel, mire mindenki a hátam mögött 5-6 km-re levő erdő határán volt.
- Nah! Elmenekítetted őket… Így kivel fogok szórakozni? – kérdezte, majd a szemembe fújt valamit.
Térdre estem. Homályosan kezdtem látni és egyre rosszabbodott.
- Mit csináltál velem te szörnyeteg? – kérdeztem, majd elkezdtem a szemem dörzsölni.
- Oh! Semmi különöset. Csak egy kis hallucináló por. Ezt akartam használni a barátaidon is, de mivel ők nincsenek itt… Te fogsz csak ily keservesen szenvedni. – mondta, majd csettintett.
Fájni kezdett a szemem és a fejem. Majd megint az a szem.
- Ááááá! - ordítottam fel. – Ne!
Most egy képsor kezdett el lejátszódni…
Michoyi emléke
Ott állok… egyedül… Olyan 10éves lehettem… Az egész falu előttem ég… Csak 2 ember, aki félholt csúszik felém, és azt suttogják: Menekülj… - édesanyám és édesapám volt a két áldozat.
Szememből könnyek ezrei csorognak, s testem egészében remeg. Néhol sebek rajtam és ruhám tépett. Térdre rogyok.
- Ááááá! Miért… Hakju… MIÉRT? – kérdeztem majd léptek zaját hallom.
Jön valaki felém. Hakju volt az, és arcán ott volt a gaz, gonosz mosoly.
- Túlélted? Drága húgocskám? Meglepő, de most meghalsz. – mondta, majd elindult felém.
Lassan és biztosan jött. Majd mikor közel ért hozzám, kezét kinyújtotta, aminek a végén hegyes vörös karmok nőttek és lecsapott velük rám.
Felsikítottam. Eközben Inuyasháéknál…
- Inuyasha nyugodj meg. Ne mennyünk vissza, ha egyedül akar harcolni! – fogták le a többiek.
- Nem! Vissza kell mennünk! Hm… - füleit mozgatta. – Ez az ő sikítása volt! Vissza kell mennünk!
Azzal felkapta Kagomét és már futott is.
Újabb emlék tört rám, de ez mostmár az enyém volt…
Ott vagyok az iskolában, 3os vagyok, és már megint összeverekedtem riválisommal, Kittivel… Ő kezdte, mert hozzám vágott egy könyvet és én visszadobtam, majd elkezdte húzni a hajamat. Egy ideig ő állt nyerésre, mind addig, amíg a kezével be nem próbálta fogni a számat, mert véletlenül, a hüvelyk ujjának az oldalát beledugta a számba én, meg jó erősen ráharaptam és beleharaptam a húsába. Elkezdett csöpögni a vére és abbahagytuk a verekedést. Bőgve ment a tanári felé. Másnap a többiek kővel, tankönyvekkel és krétával dobáltak és azt kiabálták: Te zombi! Te vámpír! Szadista! Stb. Még a tanárok se kíméltek, kaptam sorra az 1eseket… Majd behívták szüleimet és elmesélték neki, hogy hogy volt. Persze nem azt mondták nekik, ami történt, hanem azt, amit Kitti mondott: Márta ok nélkül rám támadt és megharapott. A tankönyvemet dobálta és vert. Mikor hazaértünk, próbáltam, elmondani, de hiába. Úgy megvert apám, hogy másnap kék és lila voltam.
Visszaértek Inuék, mielőtt, végleg meghaltam volna, mert nővérem éppen akkor emelte fel kezét, aminek a végén vörös karmai voltak. Inuyasha arréb lökte, majd felkapott. Ekkor tértem észhez. Annyira megöültem neki, hogy karjaimat nyaka köré fontam és elkeztem sírni.
Hakju ekkor azt mondta:
- Még visszatérek, és hozok magammal túszokat is. – mondta mosolyogva, majd köddé vált.
Inuyasháék ott nyugtadgattak, de nem sok sikerrel. Kérdezték, hogy mi bajom, de én csak sokadjára feleltem.
- emlékek… fáj… rossz. – csak ennyit tudtam, mondani, mert elájultam.
|